Ez a kalap Piroska nevű horgolócérnából készült, 2-es tűvel.
Két gombolyag nem kell rá. A keményítés utáni súlya 9 deka.
A kalap mintája úgy születik, hogy látsz egy szép kézimunkát és "belelátod" a kalapot. :-)
A tetőrész egy kis csipketerítő, majd a kalap oldala szaporítás nélkül bármilyen minta lehet.
A karima mintája pedig szintén egy csipke kézimunka nagyobb körszelete lehet.
De lehet olyan horgolás is, amit pl. asztalkendő körbehorgolásához alkalmazunk.
Tehát kiaknázhatatlan, széleskörű a kalapminták tárháza.
Persze számolni azért kell, mert nem szabad, hogy a karima nagyon befodrozódjon, mert azt nem lehet keményíteni.
Maga a keményítőszer közönséges búzakeményítő por.
Egy púpozott evőkanál porhoz 2,5 dl víz kell.
Egy kalaphoz 7,5 dl vizet és 3 ek. keményítőt használok.
7 dl vizet felteszek főni, a maradékban csomómentesre keverem a port.
Amikor forr a víz, beleöntöm a keményítős vizet és még kis ideig kavarom. Jól besűrűsödik.
Hagyom kézmelegre hűlni és belenyomkodom a kalapot. Álljon benne kb 20percig, hogy jól beszívja magába.
Hát, az igazat bevallva, nem egy gusztusos látvány, de a cél érdekében mindent!
Ezután kinyomkodjuk és "kaptafára", akarom mondani kalapfára tesszük.
Formára igazítjuk és szárítjuk.
Nekem van egy olyan műanyag edényem, ami éppen fejméret :-)
Én arra teszem és a karimát szétsimítom, és szárítom.
Van, aki két részletben keményíti.
Először csak a karimát áztatja keményítőbe, és azt formázza, szárítja, a sapka része az csak úgy el van középen.
Majd, miután kemény lett a karima, akkor keményíti a sapka részét, amit egy ötliteres dunsztos üveg aljára húzva ér el.
Mutatom a kellékeimet: egy fedő, egy vödör, amire teszem a fedőt, és maga a formát adó edény. Szakácsnő lévén a konyhában fellelhető dolgokat alkalmazom :-)
A nagyobb stabilitás érdekében, amikor megszárad én még egyszer át szoktam kenni keményítővel. Csak úgy a kezemmel átsimizem.
Sok sikert, s ha nektek jobb ötletetek lesz, akkor mondjátok el nekem! :
Egy pontos mintaleírás Judittól!
Köszönjük :-)
Üdv:
Köszönöm szépen, nagy segítség!
VálaszTörlésA képtáramban fent van a kalap mintája.:)
VálaszTörléshttp://xfree.hu/album_show.tvn?aid=200859
Már csak arra kéne emlékeznem, hogy milyen cérnából készítettem.
Szeretettel
Judit
Van 2 gombóc Piroskám, kipróbálom egy 1xű mintával.Ha sikerül köszönettel veszem a mintádat!
VálaszTörlésKata
Szeretném a kalap minta leírását. Regisztráltam, de mégse enged be az oldalra :( Tünde
VálaszTörlésKüldj egy levelet nekem és elküldöm a mintát.
Törlésrjuditka kukac gmail pont com
Ez mindenkire vonatkozik.:)
Kedves Judit!
VálaszTörlésÉrdeklődni szeretnék, hogy esetleg ez a yönyörűséges kalapot fehérben meg tudnám-e rendeni?
Várom válaszát: Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
TörlésMegbeszélhetjük a kalapot.
Írj a bellusnejuli@gmail.com címre.
Üdv: Julám
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKedves Judit! Nagyon szeretném meghorgolni ezt a kalapot. A Piroska fonal az olyan mint az eldorádo vastagságra? Ezekből készítik a karácsonyfa díszeket is. Vagy esetleg más összetételű? A múlt nyáron láttam egy ilyet az üzletben nagyon megtetszett a lányomat szerettem volna meglepni vele, de azt mondta : Anya ennyit nem szabad érte adni és különben is sokkal többet ér, ha egyszer majd te meghorgolod. Gondolod, hogy nekem is sikerülhet? Van ehhez mintád? Nagyon megköszönném. További kellemes nyarat kívánok neked! Üdvözlettel: Jankovicsné Ica Vecsésről
VálaszTörlésSzeretném ezt a szép kalapot meghorgolni, nem vagyok ilyen mint Te, ezért ha tudnád elküldeni nekem a leírást, megköszönöm.
VálaszTörléspupaty1@gmail.com
az ügyes szó kimaradt.....
VálaszTörlés