2014. január 18., szombat

Lyukacsos nyári blúz!

Sziasztok kötős-horgolós lányok!


Mivel sokan kérdeztétek, hogy hogyan készült, ezért összeszedtem a gondolataimat, hogy hol lehetnek a fázisképek a nyári pulóverről.

Idő hiányában most csak a képeket mutatom.
A lényeg, hogy megkötöttem a passzrészt, majd meghorgoltam az elejét, majd a hátát, majd az ujjakat.
Az ujja ahol találkozik a oldalával, ott azt a láncszemsort elvágtam, szépen eldolgoztam. A kép bal oldalán még ott van, a jobb oldalán már nincs.


A kép éppen a barackszedés kellős közepén készült, mint a háttérben lévő ládák is igazolják :-)
Hát most hírtelen ennyit tudtam összehozni.
Kiindulásnak bőven elég.
Kellemes horgolást.
Jaaaa! Azért majd mutassátok :-D


Üdv:


2014. január 12., vasárnap

Szoknya kockákból

Kedves szoknyás lányok!


Egyszer kaptam egy leírást Kiss Bélánétól Marikától,(amit ezúton is nagyon szépen köszönök) hogy hogyan kell elkészíteni egy ágyterítőt.
Szerettem volna egy szép babatakarót kötni.
Aztán ebből az alapmintából fejlesztettem ki ezt a szoknyát.


Mint mondottam, ez egy ágyterítő.
A szoknya is ilyen elven készült.
Megkötöttem két külön álló kockát, majd azok oldalszemeit szedtem fel a következő kockához.
A legalsó sorban 33 szemmel kezdtem, majd soronként egy szemmel kevesebbel.
Az alapötlet innen jött: