2014. augusztus 12., kedd

Kemence

Egy áprilistól augusztus közepéig  tartó projekt képekben:













































Sokáig foglalkoztatott a gondolat, hogy szabad  nekünk, kell nekünk kemence?
Szabad e azért, mert sok tüzelő kell hozzá.
Kell e azért, hogy ki fogjuk használni?
Igen! Szabad és kell!!!
Nem rohammunka, mindent szépen megtervezve megtörténtek az első kapavágások.
Ezt nem tudom dokumentálni, akkor még eszembe sem volt, hogy készítsek fázisfotókat.
Itt jegyzem meg, hogy alapvetően hárman készítettük a kemencét.
Pisti , a férjem barátja volt a tervező és műszaki felügyelő, a férjem a kivitelező, én pedig a fotós.
Na jó, nem csak a fényképezésben segítettem.
Áldomást is ittam velük gyakran :-D
Elfogyott több mint ezer darab régi bontott tégla, bontott cserép, cement, agyag, néhány liter bor, ami itt Tokaj hegyalján kötelező is, és a finom barackpálinka is gyakran kóstoltatta magát.
Bízom abban, hogy megtanuljuk használni a kemencét és sok pihentető órát töltünk majd el mellette.
Köszönjük Pistinek az önzetlen segítséget, türelmet.
Jött, mutatta, segített, dicsért, kritizált.

Apróbb munkák még hátravannak, mint a fugázás és a kemence körül aljzat kialakítása, de ez már nem kihívás! :-)

Nagyon sok ötlet van a fejemben, hogy mit fogok benne sütni, főzni, de félek is így az elején, hogy fog e sikerülni!

Egyet viszont már most tudok: ha csak töredéke olyan jól fogok tudni benne ételeket készíteni, mint amilyen jól esik ez a kemence a lelkemnek, akkor már megérte!!!
És ezt köszönöm Neked Béla <3

Na, izzon az a parázs!

Üdv:

ui: miután végignéztem a képeket, akkor döbbentem rá, hogy a férjem minden alkalommal az abaújszántói címerrel ellátott pólóiban van. Rajta kívül még két embert ismerek, akik rendületlenül viselik a címeres pólót, igaz Ők fehér színben! :-)
Mert Nekik " Szántó a világ közepe" !

ui2:első hamuban sült kakaós virágunk :-)


Elfogyott! :-D

2 megjegyzés:

  1. Szuper, ide érzem a kalács illatát, kemencés lángos mikor lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem sokszor lesz, és azt is remélem, hogy lesz módunk közösen is elkövetni benne egy-két finomságot! :-)

      Törlés