2021. január 31., vasárnap

Bombajó torta :-)

Ez nem a klasszikus értelemben vett torta, de egyszerű szépsége miatt mégis kiérdemli a süteménytől magasabb besorolást. :-) Tehát torta! :-D 

Készítünk egy 6 tojásos piskótatekercset. 6 tojásfehérjét kemény habbá verünk 6 evőkanál kristálycukorral, csipet sóval, belekavarjuk a tojássárgákat. 6 evőkanál lisztbe beleteszünk fél csomag sütőport, összekeverjük és a tojásmasszához adjuk. Finoman összekeverjük és a s sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 170C-os sütőben megsütjük. Ajánlom a tűpróbát és akkor nem lehet baj a sütéssel.


Miután megsült, még melegen leszedjük róla a sütőpapírt és egy konyharuhával feltekerjük. Így hagyjuk kihűlni.


Eközben főzünk egy rózsaszín pudingot (puncs, eper). Egy csomag pudingporhoz 3,5 dl tejed adunk. Amíg hűl, addig kikavarunk 15 dkg rámát 15 dkg porcukorral, majd ezt a kihűlt pudinghoz adjuk. Ezzel töltjük meg a piskótatekercset. Rövid időre, vagy egy éjszakára a fagyasztóba teszem, hogy szépen tudjam majd szeletelni.







Megcsináljuk a kakaós krémet. 5 tojássárgáját, 12 dkg kristálycukrot 2 cs. vaníliacukrot 1 kávéskanál fahéjat, 2 púpozott ek. kakaóport jól eldolgozok 2,5 dl tejjel. Gőz fölött, vagy kis lángon sűrűre főzöm. Elkeverek 0,5 dl langyos vízben 15 gramm zselatint, és a még meleg kakaós krémhez öntöm. Jól elkavarom és hagyom kihűlni.

Majd felverek 2,5 dl tejszínt és a kihűlt masszához adom.


Elkezdjük felépíteni a tortánkat.

A szeletekkel kibélelek egy mélyebb tálat. Nem kell sűrűn rakni a piskótaszeleteket és öntök a krémből. Teszek rá piskótatekercset, majd ismét krém. Rétegezem, amíg el nem fogynak a hozzávalók.






Hűtőbe teszem és néhány óra dermedés után tálcára borítom.



Ha nem akar kijönni, akkor bele szoktam állítani meleg vízbe az edényt néhány percre, de arra ügyelek, hogy a víz nehogy befolyjon.

Ha nagyobb az edényünk, akkor arányosan növeljük a hozzávalók  mennyiségét.

Azt bátran kijelenthetem, hogy leírni sokkal nehezebb, mint elkészíteni. Remélem a képek sokat segítenek. 

Nem díszítjük, nem cicomázzuk, mert ez úgy szép ahogy van! 

Ezt nem én találtam ki. Egy kedves ismerősöm Timkó Andrásné Erzsike tanította nekem, amiért nagyon hálás vagyok! <3

Jó sütögetést kívánok, s ha elkészült lehet vele dicsekedni. Várom a fotókat! 


Üdv:



 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése