2012. november 12., hétfő

Bemutatkozás

Ez az első bejegyzésem.

A blog megnevezése a vezetéknevemre illetve egy nem létező tulajdonságomra utal.
 Neeeeeeeeeeeeem, nem szoktam lustálkodni.
Szakácsként dolgozom, szabadidőmben is szeretek főzni, sütni.
Sokat kézimunkázom,főleg kötök, horgolok, de az új technikákat is szeretem kipróbálni.
Mindemellett tagja vagyok egy musical stúdiónak, ill. amatőr színjátszócsoportnak.

Egy nagy problémám van: kevés nekem a napi 24 óra.
Ha ebben van valami jó ötletetek osszátok meg velem.

Régóta foglakoztat egy blog létrehozásának gondolata.
Mert itt bővebben ki lehet fejteni egy egy témát.

Lányom születésnapját ünnepeltük ezzel a tortával.

Dobostorta (Kovács Bettike féle)

Azt nem állíthatom, hogy roppant egyszerű az elkészítése, hiszen 12 egytojásos lapot kell megsütni.
Nem nehéz feladat, de kicsit macerás, illetve időigényes.

Hozzávalók
 a tésztához: 12 tojás, 12 ek. liszt, 12 ek. k.cukor.
a krémhez: 35 dkg. k.cukor, 5 egész tojás, 2 ek. kakaópor, 1 tábla keserű csoki (elhagyható), 2 db. Rama.

A tésztát 3-szorra szoktam kikavarni. Tehát 4 tojásfehérje habbá verve 4 ek. cukorral, majd hozzáadom a sárgáját, a lisztet, szilikonos sütőpapírral bélelt tepsiben megsütök ebből a masszából 4
lapot. Tehát összesen 12 lapot. Ha csak 10,11  lapot sikerülne kihozni a mennyiségből, ne essünk kétségbe. Éppen olyan finom lesz és szép :-) És így is elfogy hamar.

A krém hozzávalóit összekeverem, gőz felett, vagy nagyon kis lángon felolvasztom és még kb. 20 percig főzöm. Egy tejföl sűrűségű krémet kapunk. Ezzel szépen megkenjük a lapokat.Jusson a tetejére és az oldalára is.
Én most a tetejét fehér csokival díszítettem, szándékosan lecsorgattam az oldalán. Olyan a hatása, mint amikor a gyertyafaggyú lefolyik.
Ettől lett a neve "emlékezős" dobos torta.








5 megjegyzés:

  1. Írjad csak,gondolom sokan várjuk....főleg a recepteket!:-)

    VálaszTörlés
  2. Finomabbnál- finomabb recepteket kérünk. Puszi.

    VálaszTörlés
  3. Szia Julám! Üdv. a blogolók között:-)
    Remélem, hogy hozzám is eltalálsz.
    Követőd lennék, de még nem tetted ki, hogy lehessek:-)
    Várom a bejegyzéseket, nem csak a recepteket:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jolimama és Tjucus! Mit kell tennem ahhoz, hogy a követőim lehessetek?

      Törlés
  4. Szia Julám! Jó lesz ez,csak így tovább, minél több szépséget és finomságot mutass. Gratulálok.
    Én is követnélek, ha lenne hol!!

    VálaszTörlés